A jelenlegi tervek szerint az Európai Unióban 2016-tól csak blokkolásgátlóval felszerelt motorkerékpárokat és quadokat lehet majd forgalomba hozni. A robogókra egyelőre csak kombinált fékrendszert írnának elő.

Az Európai Parlament nagy többséggel szavazta meg kedden azt a javaslatot, amely szerint 2016-tól csak olyan motorkerékpárokat és quadokat lehet majd forgalomba hozni, amelyeket blokkolásgátló rendszerrel (ABS) látnak el. A 125 köbcentinél kisebb motoroknál, így a robogók esetében is, kombinált fékrendszer felszerelését teszi kötelezővé az új szabályozás, azzal a kitétellel, hogy 2019-ben újra megvizsgálják annak lehetőségét, - a költséghatékonyság szempontjait is szem előtt tartva - hogy előírják-e kötelező jelleggel az ABS-t a kisebb motorkerékpárok esetében is.

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elsöprő többséggel, 643 igen, 16 nem szavazattal és 18 tartózkodás mellett fogadta el a javaslatot, amelyet még a tagállamok szakminisztereiből álló tanácsnak is jóvá kell hagynia. A jogszabály elfogadását azért tartották sürgetőnek a képviselők, mert az uniós adatok szerint bár csak minden ötvenedik jármű motorkerékpár az Európai Unióban, mégis minden hatodik közúti balesetben meghalt európai motorkerékpár balesetben veszíti életét.

A motorkerékpárok "zöldebbé" tétele érdekében a képviselők azt is támogatták, hogy a javaslat értelmében 2016-tól minden motorkerékpárnak meg kell felelnie az Euro 4 kibocsátási követelményeknek. 2017-től ez a robogókra is vonatkozna, 2020-tól pedig minden forgalomba hozott új motorkerékpárnak a még szigorúbb Euro 5 normának kell majd megfelelnie, a képviselők szerint ugyanis a motorkerékpárok méretükhöz képest arányosan jóval több káros anyagot bocsátanak ki.

 

Facebook